Gazdag augusztus 20-i műsorkínálat a közmédia csatornáin

Magyarország születésnapjának megünnepléséhez a közmédia csatornái is csatlakoznak. Élő közvetítésekkel és tematikus műsorkínálattal készülnek a televízió- és rádióadók.

Duna minden idők legsikeresebb hazai rockoperájának jubileumi előadását közvetíti élőben a Papp László Sportarénából augusztus 19-én 20 órától. Az idén 40 éves István, a királyt ebben a formában még nem láthatta a közönség, az elmúlt évtizedek legérdekesebb, és mindenképpen legnagyobb feldolgozásának ígérkezik. Augusztus 20-án a központi állami ünnepségekről is tudósít a csatorna: 13:30-tól a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadása követhető, majd 14:30-tól portrék láthatók a kitüntetettekről. Vasárnap 16:55-től tűzi műsorára a csatorna az Ünnepi Szentmisét és a Szent Jobb körmenetet, 20 órától pedig a Szabadság, szerelem – Reformkori hőseink – Hungarikum Gála látható.

A 21 órakor kezdődő tűzijátékot élőben adja a Duna. A Tűz és Fények játékában a Margit híd és a Petőfi híd közötti Duna-szakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon 230 indítási pontról kilőve 34 ezer pirotechnikai effekt világítja majd be az eget. A Duna World csatorna 23 órától megismétli a felvételt.

Az M5 kulturális csatornán vasárnap reggeltől egészen késő estig az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó műsorkínálattal várják a nézőket. A csatorna élőben kapcsol 8:15-től a Debreceni Virágkarnevál helyszínére, és 16:30-tól bemutatja a Szent István-rend és a Magyar Becsület Rend kitüntetettjeit, 23:10-től látható lesz a díjátadó is.

Nemzeti ünnepünkön az államalapításhoz vezető útról, valamint Szent István királyról szóló filmek láthatók a közmédia csatornáin. A Duna a tűzijáték közvetítése után 21:40-től műsorára tűzi az 1996-ban, a millecentenárium alkalmából bemutatott történelmi filmet, a Honfoglalást, az M5 kulturális csatorna pedig 15:10-től az István király című 1992-es tévéjátékot adja.

Az ünnepre az M2 Gyerekcsatorna is készül. A Hetedhét kaland különkiadásában szó lesz Szent István királyról, az államalapításról, a kereszténység felvételéről, és kiderült az is, miért éppen augusztus 20-án ünnepeljük Magyarország születésnapját.

Kossuth Rádió Országjáró című műsora szombaton 10 órától valamint 14:30-tól szintén Debrecenből tudósít a virágkarnevál eseményeiről. A kétórás élő ünnepi adás vasárnap 10 órakor kezdődik, amelyben Novák Katalin köztársasági elnök beszéde is elhangzik majd.

A Dankó Rádió szintén a 40 éves István, a király rockoperát ünnepli. A magyar zene rádiója tematikus hétvégéjét tart: a Jó pihenést! és a Szív küldi szívnek szívesen című műsorokban az alkotók és a címszereplő idézik fel, mit jelent számukra az ikonikus mű.

Magyar előadókkal készített korábbi interjúkkal és zenei újdonságokkal várja műsoraiban augusztus 20-án hallgatóit a Bartók Rádió. Az ünnep estéjén Kodály Zoltán II. vonósnégyes zeneműve után a Budapesti Fesztiválzenekar tavalyi bonni hangversenyét tűzik műsorra.

A Petőfi Rádió egész vasárnap a hazai előadók legjobb dalaival ünnepel. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a rádió zenei szerkesztői által összeállított lejátszási lista várja a hallgatókat, illetve szórakoztatja majd az ünneplő közönséget, így a legnagyobb hazai slágereket hallgatva sétálhatnak végig a rakpartokon az államalapítás ünnepén.