Az alábbi ajánlóban részletek olvashatók a közmédia 21. heti kiemelt filmjeiről. További információk és letölthető képek a filmek linkjeire kattintva érhetők el.
Egy makulátlan elme örök ragyogása: Duna, 2024.05.20., 20:40
Húszéves az Egy makulátlan elme örök ragyogása, amely elérte azt, amit a kultfilmek közül is csak kevés: rajongói a személyiségük részévé tették a volt szerelmesek, Joel és Clementine viselkedését, a film szabálytalan, romantikus és nagyon otthonos világába pedig azóta is kedvünk lenne beköltözni. Még úgy is, hogy minden szereplő nyomorult egy kicsit. Miért nem akarjuk elfelejteni soha Michel Gondry és Charlie Kaufman közös remeklését? Ez az emberi melegséggel és érzelemmel teli, különleges humorú történet azon a ponton kezdődik, amikor két ember már belefáradt egymásba. A film innen visszafelé halad az időben, elmondva, hogyan jutottak idáig. Visszamegy a szerelmük kezdetéig, aztán lejátszódik a történet újra, egészen a végéig, úgyhogy amikor Joel és Clementine újra megélik kettejük kapcsolatát, már tudatában vannak annak, hogy az a végén mivé lesz. Ám a történet ennél sokkal többről beszél.
Az emigráns: Duna, 2024.05.24., 20:45
Az Adriano Celentano rajongók egy újabb kötelező darabja ez a film. Bár a színész-énekes itt nem fakad dalra, a zene itt is része a történetnek: ezúttal felesége, Claudia Mori játssza a szépséges énekesnő szerepét, akibe hősünk menthetetlenül beleszeret. A könnyed, kliséktől sem mentes, de azért nem banális film rendező-forgatókönyvírója Pasquale Festa Campanile.
Mária Magdolna: Duna, 2024.05.24., 22:45
Egy New York-i televíziós műsorvezető Jézus Krisztus koráról és alakjáról beszélget szakértőkkel esti műsorában. Egyik vendége Tony Childress író-rendező, aki éppen egy Jézus-film forgatásáról érkezett haza, amelyben ő maga alakította a Megváltót. A Mária Magdolna szerepét alakító színésznő eközben Jeruzsálemben a forgatás alatt átélt spirituális úton igyekszik továbbhaladni. Abel Ferrara filmjének főszerepeit Forest Whitaker, Matthew Modine és Juliette Binoche alakítják.
Mária Terézia 5. rész – Veszteségek: M5, 2024.05.22., 22:40
Mária Terézia legfőbb feladata immár gyermekei megfelelő kiházasítása. József trónörökös egyre inkább küzd azzal, hogy sem a gyakran távollévő Ferenc István császár, sem Mária Terézia nem támogatja a felvilágosult szellemiségű reformelképzeléseit. A pármai Izabellával kötött házassága egyszerre lesz nagy boldogsága és legmélyebb szerencsétlensége. Élete utolsó szakaszában az uralkodónőt sem kímélik a sorscsapások.
Sztankay mozija – Két nap az élet: M5, 2024.05.23 21:10
A történet 1940 júniusában, a dunkerque-i csata idején játszódik. A német megszállók menekülésre késztetik a Franciaországban állomásozó brit csapatokat. A közelgő német haderővel ezért az egyik közeli partszakaszon visszavonulásra várakozó francia haderő veszi fel a harcot. Véres összecsapások kezdődnek, amelynek rengeteg ártatlan helybéli is áldozatául esik, a fiatal Jeanne azonban ennek ellenére sem hajlandó evakuálni. A film Robert Merle azonos című regényéből készült.
Hidas Frigyes – „az utolsó magyar romantikus” zeneszerző: M5, 2024.05.25., 15:30
Tudja ki Bartók után a legtöbbet játszott magyar zeneszerző, aki a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb, mindig vidám színes egyénisége volt? Humora legendás volt, akárcsak művei. Hidas Frigyes életműve jelentősen hozzájárult a kortárs magyar rézfúvós repertoár gazdagításához. A róla készített portréfilmben barátai, zenésztársai, nevelt fia hozzák közelebb a legendás zeneszerző alakját.
Ötletparádé: M2 Gyerekcsatorna, 2024.05.24., 14:25
Karottafalván, a nyuszi közösségben él egy leleményes feltaláló róka, Kit, aki nemcsak külsőjével tűnik ki a tömegből, hanem tudásával is. Kalandjai során akadnak rosszakarói is, de az ötletes találmányai és a barátai segítségével megállíthatatlan lesz. Ez a gyermekeknek készült sorozat mindennap új kalandba vezeti be nézőjét, és minél érdekesebb és bolondosabb találmányok készítését is bemutatja.
Gigantoszaurusz – 2. évad: M2 Gyerekcsatorna, 2024.05.23., 19:00
Giganto és barátai kalandjai tovább folytatódnak. Bőven van feladat is, jut mindenkinek izgalom, veszélyes helyzet, mentőakció, amit könnyen megoldanak a kis barátok együtt, olykor a hatalmas Giganto segítségével. Kövesse a sorozat 2. évadát, és legyen részese Mazu, Rocky, Ayatti és társaik fergeteges kalandjainak.
ASTERIX: A varázsital titka: M2 Gyerekcsatorna, 2024.05.26., 18:00
A druidák csodaturmixának köszönhetően még ma is szabad és önálló a híres, a rómaiak által rettegett gall falu. Csodaturmix Asterix és Obelix kíséretében elindul, hogy a stafétát valakinek átadva, utódot keressen magának. A varázsfőzet receptjét sokan szeretnék megszerezni, ezért útjuk veszélyes és izgalmas, ami nagy kihívás a két gall kísérő számára.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.